Éhes vagy? Hol ennél?

 

HAMBURGER - egy falat Amerika

Utcán vagy asztalnál, helyben vagy elvitelre, esetleg rendelve, sajttal vagy anélkül, klasszikus buciban vagy szezámmagos zsemlében, marhából vagy csirkéből, a szinte végtelen összeállítás a garancia arra, hogy mindenki megtalálja a számára legfinomabb hamburgert.

A hamburger története

Húspogácsa és kenyér

Darált húsból készült húspogácsákat már a Római Birodalom idején is sütöttek, de Európát mégis a tatárok fűszeres húsétele, a ma is népszerű tatárbifsztek hódította meg, ami orosz közvetítéssel jutott el a német kereskedővárosokba. Az egyik ilyen hanzaváros az étel nevét is adó Hamburg volt.

Ez azonban még csak a ma ismert hamburgerek egyik alkotóelemét tette ki, a másik fontos összetevő a kenyér vagy zsemle volt, utóbbi főleg német nyelvterületen. A szendvics formát a legenda szerint John Montagunak, Sandwich grófjának köszönhetjük, aki roppant fontos elfoglaltságait nem szerette volna még az étkezés idejére sem megszakítani, így két kenyér között kérte az ebédjét. A valóság azonban az, hogy már évezredek óta készítenek kisütött, kelt tészta közé tett húsételeket Európában, az angol nemes kizárólag mint névadó szerepel a történetben.

Megszületik Amerika nemzeti étele

Az Egyesült Államokba a 19. század nagy kivándorlási hullámával érkezett meg a mai hamburger elődje, nevét pedig onnan kapta, hogy Hamburg, Európa egyik legforgalmasabb kikötőjeként az Amerikába igyekvők egyik fő kiindulópontja volt. New Yorkban már a század közepétől nagy népszerűségnek örvendett az úgynevezett Hamburg steak, ami a kikötővárosból importált, sózott, füstölt darált hús volt, hagymával és kenyérrel felszolgálva. A hatalmas területű országban a marhatenyésztés egyre kiterjedtebbé vált, a hús ára így folyamatosan csökkent, széles néprétegek számára elérhetővé téve az abból készült ételeket.

A 20. század elejére már a különböző rendezvények, vásárok, ünnepségek közkedvelt étele volt a hamburger, ám akkoriban még csak egy helyben állva lehetett fogyasztani a több összetevőből álló, tányéron szervírozott ételt. Nincs egyetértés az ügyben, hogy ki készítette el először a lapított formában megsütött, majd zsemlébe rakott húspogácsát, de az biztos, hogy a nagy gazdasági világválság idején vált különösen népszerűvé, leginkább a mindenki számára megfizethető, alig öt centes ára miatt. A század közepére Amerika szerte fogyasztották, többen, mint a hot dogot. Ennek is köszönhető, hogy 1955-ben megnyitotta első éttermét a világ egyik legismertebb gyorsétterem-lánca, a McDonald’s is. A különböző változatok hatására a szó eleje levált, és a burger különböző előtagokkal önálló fogalommá fejlődött. Gondoljunk csak a cheeseburgerre (sajtburger) vagy a fishburgerre (halpogácsás hamburger), de a megannyi változat elnevezéseinek száma szinte végtelen.

Hamburger marhahúspogácsával,  salátával és uborkával

A hamburger összetevői

A húspogácsa

A húspogácsa legfőbb összetevői a jó minőségű, darált marhahús (a legnépszerűbb az angus marha) és a szaftosságát adó marhafaggyú. Ezt minden szakács a saját, gyakran titkos receptje szerint fűszerezi, sokszor a húst pácolják is darálás előtt. A gondosan elkevert összetevőkből golyókat formáznak, majd azt kissé kilapítva grillrácson, nyílt tűz és parázs fölött vagy forró vaslapon sütik át teljesen vagy mediumra.

A zsemle

Talán a legnagyobb vitákat kiváltó alkotóelem. Lehet fényes vagy rusztikus, édes, sós vagy fűszeres, barna vagy fehér, kerek vagy szögletes, sőt gyakran szezámmaggal is meghintik. Az étel őshazájában, az USAban is számtalan formában árulják és készítik, a világ többi országában pedig a helyi kulináris sajátosságok is hatottak rá.

Zöldségek, sajtok, szószok

Ma már elképzelhetetlen egy igazi hamburger friss zöldségek nélkül. Leggyakrabban saláta vagy jégsaláta, paradicsom és hagyma kerül bele, de megjelenhet a csípős jalapeno paprika, a savanyúuborka, a gomba és a káposzta is. Utóbbiból készül az amerikaiak híres káposztasalátája, a coleslaw is, amit általában az étel mellé tálalnak. Ugyan a sajtburgert gyakran a hamburger egy változataként említik, mégis az egyik leggyakoribb összetevőként szerepel a sajt a különböző burgerekben. Ez lehet a klasszikus cheddar, valamilyen karakteresebb kéksajt, de akár krémsajtok vagy emmentáli is előfordulhat a szendvicsben. Elsőre a legtöbbeknek a ketchup ugrik be, de a legtöbb étterem saját szószt kínál hamburgereihez. Sokak szerint ettől válik igazán egyedivé az étel, sőt, egyesek minden kombinációhoz külön mártást ajánlanak.

Hamburger vastag húspogácsával, szezámos zsömlében

Magyar kézbe magyar burgert!

Amerika megérkezik Magyarországra

Mielőtt a nemzetközi gyorsétterem-láncok megnyitották volna üzleteiket hazánkban, az amerikai gasztronómia ikonikus fogása már nem volt ismeretlen a magyar fogyasztók számára. A turisták körében is népszerű vendéglátóhelyek készítettek először hamburgert, első sorban a Balaton környékén. Ki ne emlékezne a fényes, édes puffancsra és bucira, a furcsa alakú húspogácsára és az egész ételt domináló csalamádéra, ketchupra, mustárra és majonézre. Még ez a sajátosan újraértelmezett burger is rendkívüli népszerűségre tett szert, majd a hazai és külföldi gyorséttermek már professzionálisan elkészített szendvicsei tovább fokozták a hambi-őrületet.

A gyorsbüfétől a fine dining felé

Az ezredfordulóig az ételre mint olcsó, laktató street foodra tekintettek a magyar emberek, amíg a nemzetközi trendeket követve itthon is elkezdődött a burger-reneszánsz, és megjelentek a jó minőségű, helyi alapanyagokból készülő, gyakran helyben sütött zsemlét, házi szószokat és különleges ízélményt kínáló hamburgerek. Magyarország büszkesége, a szürke marha vagy a mangalicából készült bacon ma már a jobb éttermek burgereiben megtalálhatóak, ahogy a friss, szigorúan nem gyorsfagyasztott sültkrumpli is köretként, a csalamádét pedig felváltották a helyben termesztett zöldségek, kerti fűszerek és hagyományos úton elrakott savanyúságok. A kézműves hamburgerek pedig már régóta nem csak éttermekben, pubokban elérhetőek, hanem pár kattintással online, akár okostelefonunkon is megrendelhetjük őket, ugyanis a legtöbb hely profi kiszállításról is gondoskodik.

Egészségtelen? Dehogy!

Sajnos a mai napig sokan az egészségtelen szót kötik össze a hamburgerrel, ennél nagyobbat pedig nem is tévedhetnének. A legtöbb étterem nem csak a hagyományos, fehér lisztből készülő bucikkal kínálja szendvicseit, hanem teljes kiőrlésű, gluténmentes, rozsos vagy tönkölybúza zsemléket is választhatunk. A jó minőségű, frissen darált marhahúsból készülő húspogácsa pedig nem olajban, hanem vaslapon vagy grillrácson sül, ahogy a csalamádét is felváltották a friss zöldségek, a szószok pedig a séf receptje szerint készülnek, mellőzve a nagyüzemi technológiát. Aki a könnyebb ételeket szereti, annak se kell lemondani a burgerről, hiszen ma már szinte mindenhol készítenek csirkemell filéből, lazacból vagy más sült halból is szendvicset, sőt a vegaburger is fent van a legtöbb étlapon. Így aki az egészségét és a vonalait tartja szem előtt, az is könnyen megtalálja és összeállíthatja a számára legmegfelelőbb burgert.

Hamburgerek szezámos zsömlében cheddar sajttal

Házhozszállítás

Pizzéria ajánló

Burger House - hamburger
Burger House
Burgerland - hamburger
Burgerland
Attaboy! Burger and Pizza
Attaboy! Burger and Pizza
Burger Expressz - hamburger
Burger Expressz